1. Kiborulás

Meghoztam az első fejezetet :) igaz ebben még nem történik semmi lényeges, de valahogy rá kell vezetni a dolgokat :) Remélem tetszeni fog :) Aki olvassa pls, hagyjon valami komit :) véleményt :) 
Jó olvasást! 

- Látom túl sokat ittál. Már a pohár sem marad meg a kezedben? –  anyám hangja olyan volt mintha viccelődne , pedig ez a kérdése nagyon is komoly és szemrehányó volt. mégis nyeltem egyet és próbáltam magamban erősíteni azt a gondolatot hogy ezzel csak óvni akar.

- Ami azt illeti éppen mennék haza. Az egyik vendég véletlenül leöltött a tömegbe míg idefelé tartottam , és így azért mégsem kellemes a tömegben császkálni . – mondtam puszit nyomva apu arcára úgy hogy anya is hallja.

- Leöntjük még pár helyen és olyan mintha direkt lenne ilyen. – persze húgom hozta a formáját.

- Persze és én meg ragadjak. – karomat átlendítettem válla felett és nyakánál fogva magamhoz húztam hogy tudjak neki adni egy puszit arcár. – Ha gondolod ma nálunk aludhatsz. – Miára néztem kinek felcsillantak szemi. Ez egyértelmű igen volt.

- Előbb had adjuk, át az ajándékodat aztán mehetsz. – mondta apa egy kis mosollyal. Tud ő rendes lenni. Valamiért mindig apásabb voltam. Bárcsak nem lenne perceinek kilencven százalékában hivatalos .

- Rendben! – bólintottam- De remélem ne valami drága cuccot vettetek! – mondtam nekik hogy idén nem vágyom semmi csilli-villire. csak egy kutyát szeretnék . Még Zac is beleegyezett. Azt hittem reggel tőle kapom meg, de nem. Tőle egy nyakláncot kaptam . akkor talán most itt van rá a lehetőség.

Apa kotorászni kezdett a szmokingja belső zsebében majd mikor felnézett és keze megállt egy pillanatra tudtam, hogy megtalálta a keresett tárgyat. Csak reménykedni mertem egy üdvözlő cédulában, amiben az a helyszín áll ahol a kutyust át tudom venni, de erről szó sem volt. Zsebéből egy csillogó, karcmentes, ezüstszínű kocsi kulcsot vett elő.

-Reméljük hogyha nem az a  régi kocsi furikáz mindenhová akkor többet látogatsz majd haza. Kevesebb benzint fogyaszt satöbbi. – Kijelentésétől kirázott a hideg. Nem akartam elfogadni, de nem közölhettem velük dolgokat, mindenki előtt. Szomoromat és könnyemet lenyomtam mélyen magamba, és ismét mosolyogtam .

- Köszönöm! – megöleltem szüleimet , és próbáltam fent tartani az álcámat. de annyira nehezemre esett. Mit tehettem volna? Elléptem tőlük majd  elvettem a kulcsot amit apám felém tartott.

- Ne haragudjatok, de szerintem mi megyünk. – fordultam húgom felé, aki lélegzet visszafojtva várta a reakciómat, majd vissza fordultam szüleimhez.

- És Zac? – kérdezte anya kicsit magasabb hangon, mint kéne. Mintha aggódna valamiért. Furcsálltam ezt a viselkedését. Mondjuk mindig is imádta páromat.

- Majd hazajön a kocsijával. Nekem úgyis van egy új… - mosolyogtam bájosan. Meglebegtettem a kulcsokat előttük. - Még egyszer köszönöm. Mia pedig majd Taxival érkezik haza. – jelentettem ki hivatalosan. – Lehet, hogy csak a délutáni órákban. – kacsintottam hugicámra.

- Rendben. Menjetek csak! Vigyázzatok magatokra! – Bólintott apa és anyát átkarolva elindult egy másik irányba.

- Gyere hugi! – léptem oda a fiatal rám hasonlító lányhoz és magammal húzva céltudatosan elindultam a kijárat felé.

- Mit csinálunk ma este? – kérdezte kislányosan.

- Biztosan veszünk vagy 6 tábla csokit…- ezt el is határoztam. Boldogság hormont ide. Mindet!

- Benne vagyok! – ugrott egyet karom alatt, és abban a pillanatban már meg is találtuk a kijáratot.

A bejáratnál ezernyi fotós állt. de én az egyikkel sem foglalkoztam . kissé lehajtott fejjel kerestem meg a kocsis fiút majd a kezébe nyomtam apáméktól kapott kulcsomat.

-  Ha kérhetem siessen! – mondtam neki kedvesen mire mosolyogva bólintott és már el is indult. – Hugi te várj meg itt!

Hosszú lenne elmagyarázni, hogy mi az oka annak, hogy az újságok rám kíváncsiak és a rajongók miért csak engem és nem a Miát támadják le aláírásért , de talán egy dolog tudna magyarázatot adni erre a jelenségre. Méghozzá Zac Efron és a majdnem 2 éves kapcsolatunk.

Már rutinosan mentem végig a soron és írtam alá a papírokat, de a fotósoknak éppen csak annyira álltam távol pózt, hogy ruhámon a borfolt ne legyen annyira feltűnő és pletykahír. Mondjuk biztos fogalmuk sincs arról mi történt, de ha tudnánk hogy a híres Justin Bieber öntött le akkor abból már biztos találgatás lenne.

Idő közben megérkezett a kocsim . Ami hogy mindenki tudja egy fekeze Audi A5-ös volt, de valahogy nem tudtam mit kezdeni vele.

- Hölgyem! A kocsija. – a piros ruhába öltözött magas férfi akinek nemrég a kezébe nyomtam a kocsi kulcsot visszaadta azokat illedelmesen , én pedig már el is indultam a bal oldali ajtó felé . A kocsi felett még rápillantottam Miára, aki szó nélkül és tudatosan már nyitotta is az anyósülést. Egyszerre szálltunk be a kocsiba. Bedugtam a gyújtásba a kulcsot és ha tudtam volna el is indultam volna de fotósok tömkelege vette körbe az újonnan kapott kocsimat. Centimétereket tudtam csak előrehaladni. Kezdtem nagyon-nagyon feszült lenni .

- Mondjad! Inkább nekem mond el mi bánt, mint hogy elüss egy fotóst és börtönbe kerülj nekem. – mikor Húgomra néztem megértő mosoly terült el arcán , és tudtam, hogy mint mindig most is segíteni fog nekem . Előre fordultam és próbáltam haladni .

- Minek ez a kocsi? Komolyan nehéz lett volna egy kutyát venni nekem? Zacket sem értem. Azon imádkozom, hogy… A francba én ittam! – lesett a tantusz. Nem is vezethetek. Hogy fogok így haza menni?

- Liz! Semmi baj! Nyugi! Menj el 2 sarokkal arrább és parkolj le. Hívunk parti szolgálatot. – mondta nyugtató hangon a mellettem ülő 17 éves húgom.

- Ha el tudnék indulni hidd el hogy már megtettem volna . – Elegem volt a fotózásból . Haza akartam menni . Kezemmel megütöttem a kormány közepét mire az hangos és folyamatos dudálásba kezdett mivel még mindig nekifeszült tenyerem a finom bőrnek .

- Liz nyugi ! – Mia megfogta kezemet, ami a kormányon feszült és lelazította róla.

- Tök nyugodt vagyok… - szűrtem fogaim között és a kocsit rángatva indultam meg a fotósok között. Akik neki-neki ütköztek az új kocsim motorháztetőjének. Hangosan felháborodva, kezüket feltéve szivárogtak el lassan kocsim elől mire, végre szabad utat kaptam.

- MI bajod van? - most már ő is kicsit feszült volt, biztos kicsit meg is ijedt.

- Nem szoktál ilyen lenni … - mondta ki végül . Csendben vártam míg elérek pár sarokkal arrébb, majd mikor leálltam küldtem egy SMS-t a Party szolgálatnak . Most jön a 20 perces várakozás, így lesz időm elmondani mi bajom is van .

- Anynira rossz. Zac is megszervezte nekem ezt a bulit. De senkit nem ismerek . Nem értem én ezt az egészet. Ennyi idő után már csak tudhatná mit szeretek. Apuékat meg inkább hagyjuk . Ez az egész kocsi dolog. Nekem olyan jó a kis BMV. Nem értem miért akarják hogy hogy ezzel járjak . Talán leégetem őket? Vagy nem felelek meg eléggé Örökös nőnek . Kész vagyok érted? Azt sem tudom, merre vagyok .

- Liz ne borul ki… - meleg kéz simítását éreztem vállamon , ami kissé megnyugtatott. De egy dolog járt a fejemben. Amit neki ki is mondhattam hangosan.

- Néha olyan jó lenne ha nem Tailor Elizabethnek hívnának . Néha olyan jó lenne csak egy átlag lányként élni . Csak Liznek lenni…

Prologus

Sziasztok! Az egyik barátnőm noszogatására kezdtem el az írást ! Remélem tetszeni fog és sok kommentet hagytok majd nekem :) Mindenképpen várom őket ha tetszik ha nem :) Nyugodtan írjatok véleményeket :) És hát jó olvasást :) !

Tudni illik nem az én szokásom az ivás. Viszont ha alkohol kerül a szervezetembe képes vagyok iszonyat rosszul érezni magam . Furcsa módon nekem nincs emlékezet kiesésem mint egyes embereknek és még a hányinger sem áll fent, csak egyszerűen kellemetlenül érzem magamat.

Pont ez a helyzet állt fent most is. Zac ragaszkodott hozzá hogy a 19. szülinapomon mindenkivel koccintsak. Persze ő most eltűnt én pedig azt sem tudom, hol vagyok rosszullétemben, de őt keresem. Az italt pedig minden velem szembe jövő embertől visszautasítom, de megköszönöm nekik a felköszöntést.

Hálát adtam istennek mikor anya és apa végre a szemem elé kerültek. Nagy sebességgel indultam meg feléjük, ami elég nehézkesen ment a fejembe szállt alkohol miatt. Szinte észre sem vettek . El voltak foglalva másokkal . Ez idegesített a legjobban . Az emberek felét nem si ismertem , a másik felének a nagyját pedig csak látásból . Alig volt olyan akinek nem műmosollyal tudtam köszönni .

Ez a 19. szülinapom és egyáltalán nem élvezem. Megálltam a táncoló tömeg közepén és fújtam egy nagyot. Biztos voltam benne hogy haza akarok menni, de ennek nem áll fent a lehetősége. Bezzeg ha Katina itt lenne. Erre a gondolatra csak még jobban elszomorodtam. Jó lenne ha itt lenne, de sajnos ez nem megoldható. Minden szomorúságom ellenére és úgy hogy senkinek nem vétettem a tömegben semmit, mégis lökést éreztem az oldalamnál.

Nem tudtam hirtelenjében bemérni, hogy mi okból, és hogyan de azt biztosan tudtam, hogy a hófehér ruhámon vörös ital landolt. A szoknyarésze combomhoz ragadt, és abban a pillanatban egyetlen dolog jutott eszembe. Tökéletes indok arra, hogy végre eltűnhessek innét. Akaratomon kívül is elmosolyodtam.

- Elnézést! – a mellettem lévő fiú csak ekkor jutott el tudatomig. – Csak meglöktek és … Francba! – idegeskedését káromkodásba fojtotta el .

- Nincsen semmi baj. – kicsit meglengettem térd fölé érő szoknyámat, hogy ne tapadjon rám, majd mosolyogva néztem fel arcára. Ismertem őt. Persze csak a tévéből, tehát ő is egy azon emberek közül akik, fogalmam sincs, mit keresnek egy ilyen bulin, az én bulimon.

- Fogalmam sincs mit kell ilyenkor csinálni, de azt tudom, hogy nem érdemes hozzányúlnom mert csak rontok rajta… - magyarázkodott volna.

- Tényleg semmi baj! Hagyd csak! – mosolyom furcsa mód őszinte volt, de csak mert talán örültem hogy nem kell azon törnöm magamat hogy tudnék végre hazajutni egy cseppnyi hazugság árán.

- Kérlek mond meg, hogy hogy tudnék segíteni. – szemeiben tényleg látszott, hogy sajnálja, de biztos voltam benne hogy ezen a folton nincs segítség, mert nem jön ki. És akármennyire is Victory ruha ez a kukában fog landolni amint haza értem.

- Figyelj! Hogy jobb legyen neked is meg nekem is, ha gondolod, akkor elküldöm a tisztító számláját. – vigyorogtam rá, mire felhúzott szemöldökkel nézett hülyének, mindaddig míg leesett neki a poénom. Mosolygott, és láttam, hogy némiképpen jobban érzi magát.

- Most komolyan! – mosolygott rám féloldalasan és közelebb lépett egy lépést hogy jobban hallhassam a zenétől. – Hogyan tudnálak kárpótolni?

- Sehogy. – mosolyogtam. – Én köszönöm neked hogy most van kifogásom elmenni innét. – lehet hogy ezt nem kellett volna elmondanom neki de ha már kicsúszott hát kicsúszott.

- Éééértem – húzta el furcsán a szót. – De azért ha nem bánod, akkor minimum vennék neked egy ruhát kárópótlásul.

- Nem szükséges. – tiltakoztam illedelmesen, de sejtettem hogy ez nem segít.

- Ragaszkodom hozzá!- és az érzéseim nem csaltak.- Esetleg ha megmondanád a nevedet… – utalgatott .

- Nem mutatkozom be idegeneknek. – vigyorodtam el, valahol tetszett hogy ki akar engesztelni , de nem adom meg könnyen magam .

- Elnézését kérem. – felém nyújtotta kezét. – Justin Bieber. – mosolya nem lankadt és tartotta a szemkontaktust. Kedves gyereknek látszott, bármit is írnak róla az újságok.

- Örvendek! – fogtam meg kezét és megráztam. – De most mennem kell! – megpróbáltam végig a szemét nézni, de mikor megláttam anyámék kérdő tekintetét mögöttünk a tömegen keresztül sietősre vettem a dolgot. – Amúgy én lennék az ünnepelt és az egyetlen ebben a helységben, aki nem élvezi ezt a bulit. – mondtam mosolyogva majd kicsit megereszkedtem előtt köszönés képpen szoknyámat megemelve, mint a régi korokban és se szó se beszéd kikerültem és pontosan édesanyámék felé vettem az irányt.

Nem értem a mai sztárokat. Valahogy nem tudtam beleképzelni magamat az ő világukba, de mivel örökösnő vagyok és arról már ne is beszéljünk hogy Zac Efron a pasim, alkalmazkodnom kell ehhez a réteghez. Valahol azt kívántam mindig is, hogy az apám, aki jóformán már előttem áll, a legszebb öltönyébe öltözve várjon rám bamba fejjel, hanem reggel felkeltsen egy nagy tál palacsintával, és felajánlja nekem hogy elvisz a helyi foci meccsre. Ehelyett itt vagyok egy leöltött kisestélyibe ami mellesleg nyakig piros a vörösborról amit rám öntöttek, mégis… megállok szüleim és a már hozzájuk csatlakozó húgom elé és kedves mosollyal fogadom őket, ami természetesen csak a látszat.