2012. augusztus 17., péntek

Prologus


Sziasztok! Az egyik barátnőm noszogatására kezdtem el az írást ! Remélem tetszeni fog és sok kommentet hagytok majd nekem :) Mindenképpen várom őket ha tetszik ha nem :) Nyugodtan írjatok véleményeket :) És hát jó olvasást :) !

Tudni illik nem az én szokásom az ivás. Viszont ha alkohol kerül a szervezetembe képes vagyok iszonyat rosszul érezni magam . Furcsa módon nekem nincs emlékezet kiesésem mint egyes embereknek és még a hányinger sem áll fent, csak egyszerűen kellemetlenül érzem magamat.

Pont ez a helyzet állt fent most is. Zac ragaszkodott hozzá hogy a 19. szülinapomon mindenkivel koccintsak. Persze ő most eltűnt én pedig azt sem tudom, hol vagyok rosszullétemben, de őt keresem. Az italt pedig minden velem szembe jövő embertől visszautasítom, de megköszönöm nekik a felköszöntést.

Hálát adtam istennek mikor anya és apa végre a szemem elé kerültek. Nagy sebességgel indultam meg feléjük, ami elég nehézkesen ment a fejembe szállt alkohol miatt. Szinte észre sem vettek . El voltak foglalva másokkal . Ez idegesített a legjobban . Az emberek felét nem si ismertem , a másik felének a nagyját pedig csak látásból . Alig volt olyan akinek nem műmosollyal tudtam köszönni .

Ez a 19. szülinapom és egyáltalán nem élvezem. Megálltam a táncoló tömeg közepén és fújtam egy nagyot. Biztos voltam benne hogy haza akarok menni, de ennek nem áll fent a lehetősége. Bezzeg ha Katina itt lenne. Erre a gondolatra csak még jobban elszomorodtam. Jó lenne ha itt lenne, de sajnos ez nem megoldható. Minden szomorúságom ellenére és úgy hogy senkinek nem vétettem a tömegben semmit, mégis lökést éreztem az oldalamnál.

Nem tudtam hirtelenjében bemérni, hogy mi okból, és hogyan de azt biztosan tudtam, hogy a hófehér ruhámon vörös ital landolt. A szoknyarésze combomhoz ragadt, és abban a pillanatban egyetlen dolog jutott eszembe. Tökéletes indok arra, hogy végre eltűnhessek innét. Akaratomon kívül is elmosolyodtam.

- Elnézést! – a mellettem lévő fiú csak ekkor jutott el tudatomig. – Csak meglöktek és … Francba! – idegeskedését káromkodásba fojtotta el .

- Nincsen semmi baj. – kicsit meglengettem térd fölé érő szoknyámat, hogy ne tapadjon rám, majd mosolyogva néztem fel arcára. Ismertem őt. Persze csak a tévéből, tehát ő is egy azon emberek közül akik, fogalmam sincs, mit keresnek egy ilyen bulin, az én bulimon.

- Fogalmam sincs mit kell ilyenkor csinálni, de azt tudom, hogy nem érdemes hozzányúlnom mert csak rontok rajta… - magyarázkodott volna.

- Tényleg semmi baj! Hagyd csak! – mosolyom furcsa mód őszinte volt, de csak mert talán örültem hogy nem kell azon törnöm magamat hogy tudnék végre hazajutni egy cseppnyi hazugság árán.

- Kérlek mond meg, hogy hogy tudnék segíteni. – szemeiben tényleg látszott, hogy sajnálja, de biztos voltam benne hogy ezen a folton nincs segítség, mert nem jön ki. És akármennyire is Victory ruha ez a kukában fog landolni amint haza értem.

- Figyelj! Hogy jobb legyen neked is meg nekem is, ha gondolod, akkor elküldöm a tisztító számláját. – vigyorogtam rá, mire felhúzott szemöldökkel nézett hülyének, mindaddig míg leesett neki a poénom. Mosolygott, és láttam, hogy némiképpen jobban érzi magát.

- Most komolyan! – mosolygott rám féloldalasan és közelebb lépett egy lépést hogy jobban hallhassam a zenétől. – Hogyan tudnálak kárpótolni?

- Sehogy. – mosolyogtam. – Én köszönöm neked hogy most van kifogásom elmenni innét. – lehet hogy ezt nem kellett volna elmondanom neki de ha már kicsúszott hát kicsúszott.

- Éééértem – húzta el furcsán a szót. – De azért ha nem bánod, akkor minimum vennék neked egy ruhát kárópótlásul.

- Nem szükséges. – tiltakoztam illedelmesen, de sejtettem hogy ez nem segít.

- Ragaszkodom hozzá!- és az érzéseim nem csaltak.- Esetleg ha megmondanád a nevedet… – utalgatott .

- Nem mutatkozom be idegeneknek. – vigyorodtam el, valahol tetszett hogy ki akar engesztelni , de nem adom meg könnyen magam .

- Elnézését kérem. – felém nyújtotta kezét. – Justin Bieber. – mosolya nem lankadt és tartotta a szemkontaktust. Kedves gyereknek látszott, bármit is írnak róla az újságok.

- Örvendek! – fogtam meg kezét és megráztam. – De most mennem kell! – megpróbáltam végig a szemét nézni, de mikor megláttam anyámék kérdő tekintetét mögöttünk a tömegen keresztül sietősre vettem a dolgot. – Amúgy én lennék az ünnepelt és az egyetlen ebben a helységben, aki nem élvezi ezt a bulit. – mondtam mosolyogva majd kicsit megereszkedtem előtt köszönés képpen szoknyámat megemelve, mint a régi korokban és se szó se beszéd kikerültem és pontosan édesanyámék felé vettem az irányt.

Nem értem a mai sztárokat. Valahogy nem tudtam beleképzelni magamat az ő világukba, de mivel örökösnő vagyok és arról már ne is beszéljünk hogy Zac Efron a pasim, alkalmazkodnom kell ehhez a réteghez. Valahol azt kívántam mindig is, hogy az apám, aki jóformán már előttem áll, a legszebb öltönyébe öltözve várjon rám bamba fejjel, hanem reggel felkeltsen egy nagy tál palacsintával, és felajánlja nekem hogy elvisz a helyi foci meccsre. Ehelyett itt vagyok egy leöltött kisestélyibe ami mellesleg nyakig piros a vörösborról amit rám öntöttek, mégis… megállok szüleim és a már hozzájuk csatlakozó húgom elé és kedves mosollyal fogadom őket, ami természetesen csak a látszat.

1 megjegyzés:

  1. nekem bejön :D
    jól fogalmazol, felkeltetted az érdeklődésem :)
    kíváncsian várom a folytatást ^^

    VálaszTörlés